Személyes találkozó – Budapesti kirándulás 2019.

Személyes találkozó -2019.12.06.

2019. december 6-án reggel 7-órakor indultunk az aparhanti buszmegállóból Budapestre. Ezen a kiránduláson útitársaink a bonyhádi Széchenyi Általános Iskola tanulói voltak. Kissé ködös, borongós időben már délelőtt 10 órakor megérkeztünk a fővárosba.

A Fővárosi Művelődési Házban már vártak minket kísérőink.  A gyerekek közül többen itt tanulhatták meg a színházi ruhatár használatát. Miután mindannyian helyet foglaltunk a nézőtéren, kíváncsian vártuk az előadás kezdetét.

A Nagyidai cigányok című mű a magyar irodalom egyik legnagyszerűbb alkotása, mely Arany János lenyűgöző, felülmúlhatatlan humoráról árulkodik. A  történet szerint a magyar katonák nem bírják tartani Nagyida várát , és a cigányokra bízzák , hogy őrizzék, védjék amíg ők vissza nem térnek. Csóri  vajda azonban túljár mind a magyarok, mind a labancok eszén.

Gál Tamás interaktív, játékos feldolgozása nagyon tetszett a gyerekeknek. A tehetséges művész fergeteges humorával, és improvizációs készségével elvarázsolta a közönséget. A gyerekek aktív részesei lehettek a darabnak, szinte végig színészként szerepelhettek akiket Gál Tamás főszereplő kiválasztott. Élvezettel, beleéléssel játszották a  rájuk bízott szerepeket , például katonaként meneteltek, harcoltak a színdarabban. A produkció a gyerekeket gondolkodásra, empátiára késztette, mindeközben felejthetetlen színházi élménnyel gazdagodtak.

A színházlátogatás után, 13 órakor finom ebéddel vártak minket a hangulatos Pampuska étteremben.Az ételeket nagyon udvariasan szolgálták fel a pincérek, a gyerekek pedig gyakorolhatták a kulturált étkezés szabályait.

Ebéd után autóbusszal mentünk át a Vörösmarty téri adventi vásárba. Útközben megtekinthettük a főváros jónéhány nevezetességét Budai várat Mátyás templomot, Gellért szállót. A gyerekek hangosan nyilvánították ki tetszésüket amikor meglátták a szebbnél szebb épületeket. A karácsonyi vásárban együtt körbejártuk a kézműves standokat, mindenhol nagyon egyedi igényes termékeket árultak. Mindnyájunkat elbűvöltek a vásár mesebeli hangulatot idéző esti fényei.

A nap utolsó programja a Tutanhamon rejtélye és kincsei kiállítás volt. A gyerekek közül sokan ezt várták a legjobban.

A kiállítás helyszíne a vásár közelében lévő Király utcában található, így gyalog sétáltunk oda. A kiállítás során szinte átélhetjük a felfedező brit régész 100 évvel ezelőtt átélt  élményeit. A kincseket és temetkezési tárgyakat olyan elrendezésben láthatjuk, ahogyan azokra rátaláltak. A gyerekek nagyon örültek, hogy ők „kiváltságosként”átélhették ezt az élményt!

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.