Tematikus foglalkozás (“A”KOMPONENS)
03.26.: Testgyakorlatok, testnevelés:
A gyerekek a minden napos testnevelés bevezetésével napi szinten részesülnek a testnevelés órákon különböző testgyakorlatokban. A testnevelés fontosságát már az előző foglalkozáson kielemeztük. Ezt az órát, bemelegítéssel kezdtük, majd kis kártyákat kaptak a gyerekek. Mindegyiken különböző testgyakorlat volt feltüntetve. Ezeket kellett megvalósítaniuk, elsajátítaniuk, bemutatniuk.
Az óra jól sikerült, bár voltak inaktív gyerekek, akik nem szerettek volna már a 7. órában mozogni.
Tematikus foglalkozás – Európai Unió (“B”KOMPONENS)
7. foglalkozás: Áttekintettük az Uniós jelképeket. Csoportmunkában elkészítették a tanulók az uniós zászlót. Az óra befejező részében pedig a közös európai fizetőeszközről, az euroról beszélgettünk.
Nyelvi foglalkozás – 1. csoport
Nyugatnémet nagyvárosok I. / Hamburgtól a Ruhr-vidékig
Célok: a tanulók ismerkedjenek meg Németország nyugati felének nagyvárosaival, különös tekintettel Hamburgra, Brémára, Kölnre. Fedezzék fel a német nyelvjárások különbözőségét és sokszínűségét (pl: Plattdeutsch), ismerjenek fel nevezetes épületeket (pl: Kölni dóm, Hamburgi városháza), tudjanak röviden beszélni az ezekben a városokban folyó rendszeresen megrendezésre kerülő eseményekről (pl: Kölni karnevál), tudjanak fogalmakat egyszerű szavakkal megmagyarázni ill. fogalmakat meghatározások alapján kitalálni (pl: Hansa, tartomány, kikötő, tölcsértorkolat stb.). Munkaformák: egyéni munka, páros munka.
Fejlesztendő kompetenciák: szókincsbővítés, beszédkészség, helyesírás.
A tanulók a PPT bemutató után könnyen felismerték a látnivalókat, a térképismerettel akadtak gondjaik.
Nyelvi foglalkozás – 2. csoport
Nyugatnémet nagyvárosok I. / Hamburgtól a Ruhr-vidékig
Célok: a tanulók ismerkedjenek meg Németország nyugati felének nagyvárosaival, különös tekintettel Hamburgra, Brémára, Kölnre. Fedezzék fel a német nyelvjárások különbözőségét és sokszínűségét (pl: Plattdeutsch), ismerjenek fel nevezetes épületeket (pl: Kölni dóm, Hamburgi városháza), tudjanak röviden beszélni az ezekben a városokban folyó rendszeresen megrendezésre kerülő eseményekről (pl: Kölni karnevál), tudjanak fogalmakat egyszerű szavakkal megmagyarázni ill. fogalmakat meghatározások alapján kitalálni (pl: Hansa, tartomány, kikötő, tölcsértorkolat stb.). Munkaformák: egyéni munka, páros munka.
Fejlesztendő kompetenciák: szókincsbővítés, beszédkészség, helyesírás.
A tanulók a PPT bemutató után könnyen felismerték a látnivalókat, a térképismerettel akadtak gondjaik. Legnehezebb azonban a fogalommagyarázat alapján kitöltendő keresztrejtvény bizonyult.
Tantárgyi fejlesztés – magyar – 1. -2. csoport
1. – 2. hét: 1.- 2. óra
Az elbeszélő költemény szereplőinek jellemzése- külső és belső tulajdonságok alapján (János Vitéz)
Célok és feladatok:
– A megszemélyesítés, mint költői eszköz felismertetése
– Szövegalkotási feladatok – jellemzés készítése szóban
Fejlesztési területek, kompetenciák:
-Szövegalkotási képesség fejlesztése
-A szereplők külső és belső tulajdonságainak azonosítása
A szövegalkotási feladatok általában véve problémát okoznak a szókincs fejletlensége miatt. Többen nehezen nyilvánulnak meg, és pontatlanul, hiányosan fogalmazzák meg a gondolataikat.