Tematikus foglalkozás – A komponens
2018.05.25.- 05.29.: Plakát készítés a szenvedélybetegségekről I.-II.
A foglalkozás témája plakát készítés a szenvedélybetegségekről I.-II. A foglalkozás elején összegyűjtöttük beszélgetés formájában, hogy mit is tanultunk/ hallottunk a szenvedélybetegségekről. Ezt követően csoportokat alakítottunk ki (8 csoport), és minden csoport megkapta a témáját a szenvedélybetegségeken belül. 2-2 csoport ugyanazt a témát dolgozta fel. A gyerekek az internet, újságok segítségével nekiláttak a plakátjuk elkészítéséhez. Vágtak, ragasztottak, olvastak, írtak, hogy az általuk elképzelt plakát elkészülhessen. Mivel ez a feladat nagyon összetettnek bizonyult, így a következő órán is ezzel foglalkoztunk, így kiváló, remek, pontos munkák születtek. A második óra felétől a csoportok bemutatták a plakátjaikat, részletesen ismertetve azokat, ezzel is elősegítve az ismétlés, tanulás folyamatát.
Tematikus foglalkozás – B komponens
A foglalkozásán az uniós tagállamok természeti értékeivel foglalkoztunk. Híres nemzeti parkokkal kezdtünk el ismerkedni. Megnéztük a Plitvice Lakes National Park (Plitvicei-tavak Nemzeti Park) – Croatia (Horvátország) című filmet.
Nyelvi foglalkozás – 1. – 2. csoport
A német nyelv története
Célok: a tanulók ismerjék meg a német nyelv kialakulásának és fejlődésének három fő szakaszát. Lássanak ófelnémet nyelven írt szöveget (Hildebrandslied) és hasonlítsák össze a mai német nyelvvel (természetesen csak néhány szó erejéig). Ismerjék meg a saját szókincsük területén belül azokat a szavakat, amelyek a germán illetve az ófelnémet nyelvhasználat idejéből származnak. Ezekkel alkossanak mondatokat, illetve a fölsőbb évfolyamosok magyarázzák meg őket. Munkaformák: tanári magyarázat, páros munka. frontális munka.
Fejlesztendő kompetenciák: olvasás szövegértés, nyelvhelyesség, mondatalkotás
Az olvasmány értelmezése nem ment könnyen, de végre megértették a gyerekek, hogy miért hasonlít egymásra az angol és a német nyelv. Érdeklődve hasonlították össze az ófelnémet és a német szöveget.
Tantárgyi fejlesztés – magyar nyelv – 1. csoport
Anyag: A tulajdonnevek helyesírásának gyakorlása
Cél: A főnevek alcsoportjai, rendszerezésük
Fejlesztési területek: Anyanyelvi tudatosság fejlesztése
Ismeretanyag: Személy,- állatnevek, földrajzi nevek, csillagnevek helyesírása
A többelemű tulajdonnevek helyesírása okozott nagyobb nehézséget, ezt gyakoroltuk. A magyar helyesírás szabályai c. könyvet is használtuk a foglalkozás során.
Tantárgyi fejlesztés – magyar nyelv – 2. csoport
Anyag: A tulajdonnevek helyesírásának gyakorlása
Cél: A főnevek alcsoportjai, rendszerezésük
Fejlesztési területek: Anyanyelvi tudatosság fejlesztése
Ismeretanyag: Személy,- állatnevek, földrajzi nevek, csillagnevek helyesírása
A többelemű tulajdonnevek helyesírása okozott nagyobb nehézséget, totóval gyakoroltuk.
A földrajzi nevek (terek, hidak, hegyek, országok) nevének helyesírására fordítottunk nagyobb figyelmet.