Kézműves foglalkozások 2. – Nagy Eszter

A foglalkozás résztvevői két újabb technikával ismerkedhettek meg. Díszítő technikával („scrapbook envelope”) készítettek üdvözlőlapot, ami borítékként is funkcionál. A két technika, amit használtak a transzfer technika és a scrapbook. Az alkotófolyamat során a kompozíciós fogásokkal (harmadolás, aranymetszés, színhatások, fókusz, kiemelési lehetőségek) is megismerkedtek, amiket a későbbiekben is tudnak alkalmazni.

A foglalkozás vezetője nem először találkozott a tanulócsoporttal, ismerősként köszöntötte őket. A helyszínt a műhelymunkához a foglalkozás kezdésére jól előkészítette. A feladat érdekes volt az új technikák megismerése során mindenki sikeresen megoldotta.

A technika ismertetéséhez motiváló feladatsort alkalmazott. A „Szeretettel” felirat a kész üdvözlőlapot alkalmassá tette arra, hogy minden készítője saját döntése szerint ajándékozhatta a későbbiekben. Maga a technika üdvözlőlapon történő megjelenítése a téli ünnepkör kapcsán is aktuális. Érzelmi nevelés területén ugyanakkor a foglakozás vezetője a kész munkáknál javasolta, egy átlagos napon hazaérkezve is meg lehet így ajándékozni szeretteinket.

A feladatsor jól algoritmizálva mindenki számára sikerélményt biztosítva került megvalósításra. A tanulók örömüket lelték a kész munkákban. A részfeladatok közben a vezető mindig külön kitért az esetleges hibalehetőségekre, így egyenes út volt mindenki számára az esztétikus kész munkadarab.

A kiválasztott feladat, a foglalkozás vezetőjének személyisége a gyerekek gyors ráhangolódását, a sikeres munkadarab elkészítését segítette. A tanulók láthatóan örömüket lelték a tevékenységben. Vizuális neveléssel foglalkozó pedagógusként számomra hasznos volt a foglalkozás. Munkámban a továbbiakban hasznosíthatom tanulóimmal azt a 15ml express transfer folyadékot, amit megkaphattam.

2018-11-18

Zsilinszkyné Szentes Éva

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.