Tematikus foglalkozás – „A” komponens
Tematikus foglalkozás – „B” komponens
2019-10-07
Az Európai Unió intézményei
- Foglalkoztunk az Unió legfontosabb intézményeivel, Miniszterek Tanácsa, Európai Tanács, Európai Parlament, a Bizottság, (Európai Unió Kormánya), ezen kívül fontos Európai Uniós intézmények még a Bíróság és a Számvevőszék is.
- Megismertük az intézmények kialakulásának történetét, időrendjét.
- Megbeszéltük az egyes intézmények feladatköreit, működésük rendszerét.
- Az összegyűjtött információkat végül rajzos formában csoportonként megjelenítettük.
Tantárgyi fejlesztés – magyar – 1. – 2. csoport
2019. október 10.
Anyag: A verses mese-La Fontaine: A róka és a gólya
Célok és feladatok:
- A verses mese műfaji jellemzői a korábban olvasottak felidézésével, ill. a fent kiválasztott mű alapján.
- A vázlatkészítés további gyakorlása a tartalmi egységek megállapításával, lényegkiemeléssel
- A kifejező, értelmező hangos olvasás gyakorlása
- Az események különböző nézőpontból való átélésével szóbeli szövegalkotás, ill. dramatikus játék
- A verses és prózai történetmondás különbsége
Fejlesztési területek, kompetenciák:
- Szóbeli kifejezésformák
- Más nézőpontba való belehelyezkedés
- Önálló szövegalkotás
- A pontos, kifejező hangos olvasás készségének kialakítása
- Erkölcsi ítélőképesség fejlesztése
Konklúzió:
Az első csoportnál érdekes volt a különböző szereplőkkel való azonosulás, ill. az ebből adódó helyzetek hangulata. Jó alkalom kínálkozott arra, hogy erkölcsi magatartásformákat beszéljünk át, ahol a véleményegyezések mellett ott volt a vélemények ütköztetése is.
A 2. csoport esetében a történetmesélés volt hangsúlyosabb. A közös vázlatírás után megpróbáltuk újra szöveggé formálni a történetet. Örömmel tapasztaltam, hogy egyre kevesebb segítséget igényeltek ehhez.
Nyelvi foglalkozás – 1. – 2. csoport
2019. 10. 09.
Verkehr-Közlekedés
1.Öffentliche Verkehrsmittel-Tömegközlekedés
b.Am Flughafen II.-A repülőtéren II.
A foglalkozás célja, hogy a tanulók az előző foglalkozáson szerzett ismereteket alkalmazzák és bővítsék, gyakorolják. Kiegészítésképpen ismerkedjenek meg néhány, a légi közlekedéssel kapcsolatos foglalkozással (pilóta, stewardes, légi irányító stb.), mindezt röviden, egy-egy mondat erejéig. Munkaformánk az egyéni munka és a páros munka. Feladattípusok: keresztrejtvény, bandoló (mondatok összekötése), puzzle utáni képleírás, dominó, hibakeresés. Nyelvtanilag az eldöntendő kérdések, az elöljáró szavak, a múlt idők és a vonatkozó névmások gyakorlására van lehetőség.
Fejlesztendő kompetenciák: szókincsfejlesztés, szóbeli szövegalkotás, kreativitás, nyelvhelyesség, kooperatív készség.
A „Repülőtéren” című téma második foglalkozásán a munkatempó már nem volt olyan döcögős, mint az ezzel kapcsolatos első foglalkozáson, hiszen a gyerekeknek már volt némi háttértudása ezzel kapcsolatosan. Szépen dolgoztak a párok. Természetesen mindig a játékos feladatok nyerik el a gyerekek tetszését mint pl. a puzzle vagy a bandoló. A „B” csoport kisebb gyerekei számára nehéznek bizonyult a dominó, mert ott még az elöljáró szókat is pótolni kellett.