Tematikus foglalkozás – „A” komponens
2019-10.-21.
Éghajlatvédelmi világnap: október 24
Gyengül a remény arra, hogy megelőzzük a hőmérséklet 2 Celsius-fokos emelkedését. Számos tanulmány szerint az emberiség most azon az úton halad, amely a Föld hőmérsékletét 4 Celsius-fokkal fogja megemelni. És ez nem 2100-ra, hanem akár már 2050-re várható. Ez az út az emberi társadalom katasztrófájához vezet: a népesség tömeges elvándorlását a tengerparti áradások, az extrém időjárás és aszály által érintett vidékekről. Egyértelmű, hogy az északi féltekén a sarkvidék jobban melegszik, mint más régiók. Számítások szerint 2050-re Szibériában több száz kilométerrel északabbra húzódik majd az a határ, amelytől kezdve már fák is nőnek.
TARTSUK 2 CELSIUS-FOK ALATT A FELMELEGEDÉST!
VÁLTOZTASS!
Tekerd le! Kapcsold ki! Hasznosítsd újra! Sétálj! Tegyünk fogadalmat!
Hogyan óvhatjuk meg Földünk klímáját a káros hatásoktól?
Mi magunk a mindennapokban mit tehetünk?
Csoportos feladatmegoldások.
Tematikus foglalkozás – „B” komponens
2019-10-21
Az európai himnusz
1972-ben az Európa Tanács választotta himnuszául Beethoven Örömódáját, majd a művet 1985-ben az EU vezetői az Európai Unió hivatalos himnuszává tették. Az európai himnusznak nincs szövege: szavak nélkül, a zene egyetemes nyelvén szól a szabadság, a béke és a szolidaritás európai eszményeiről.
Megismertük az Európai Unió himnuszának történetét.
Bemutatásra került a zeneszerző és az eredeti német vers írója.
Megismertük a vers fordítását, beszéltünk arról, hogy miről szól a költemény, a zene kifejező erejét.
Az európai himnusz nem arra hivatott, hogy az uniós országok nemzeti himnuszainak helyébe lépjen, hanem arra, hogy a tagországok által közösen vallott értékeket ünnepelje. A himnusz nemcsak az Európai Unió hivatalos rendezvényein, ünnepségein zendül fel, hanem sok más európai vonatkozású eseményen is.
Meghallgattuk a himnuszt.
Tantárgyi fejlesztés – magyar – 1. – 2. csoport
2019. október 24.
Anyag: Az állatmese, csalimese, láncmese
Célok és feladatok:
- A különböző mesefajták műfaji sajátosságainak összehasonlítása
- A megoldásra törekvő gondolkodásmód fontossága
- Rövid dramatizálás
- Az erkölcsi viselkedéssel kapcsolatos normák
Fejlesztési területek, kompetenciák:
- Erkölcsi érzék és empatikus képességek fejlesztése
- Dramatikus készségek kialakítása
- A fogalmi gondolkodás fejlesztése a mesékkel kapcsolatos fogalmak alkalmazásával
- A hangos olvasás fejlesztése
Konklúzió:
Mindkét foglalkozáson olyan játékokat alkalmaztam, melyek segítettek az eddig megismert mesék eseményeinek, szereplőinek felidézésében. Nagyon élvezték a gyerekek.
Nyelvi foglalkozás – 1. – 2. csoport
2009. 10. 22.
Was würdest du gerne machen?-Mit csinálnál szívesen?
A foglalkozás célja, hogy a német órákon és a nyelvi foglalkozáson tanult, a szabadidővel kapcsolatos kifejezéseket és germanizmusokat átismételjük. Új tartalomként megjelenik az otthoni munka és a „Mit segítek szüleimnek?” témakör. A tanulók a foglalkozás végére el tudják mondani, hogy a családtagok otthon hogyan osztják meg a teendőket. Beszélnek arról, hogy ők mit segítenek a házimunkában, illetve arról, hogy mivel töltik a szabad idejüket. Nyelvtani szempontból gyakoroljuk a módbeli segédigéket, a feltételes módot és az elöljáró szókat. Munkaforma az egyéni munka és a páros munka. Feladattípusok: ellentétpárok keresése képek segítségével, mondatok kiegészítése, párbeszéd.
Fejlesztendő kompetenciák: emlékezet, szóbeli szövegalkotás, nyelvhelyesség, kooperatív készség
A gyerekek mindig szívesen beszélnek olyan dolgokról, ami a saját életükkel kapcsolatos, ezért élvezték ezt a témát. A szókincs felelevenítése gyorsan ment, de a feltételes mód gyakorlásával lassan haladtunk. A módbeli segédigékre mind emlékeztek, de ezeknek is újra el kellett magyaráznom a feltételes jelen idejét.